Társ egy életen át

Üdv! Mivel imádom a kutyákat, Makkachin is a szívem csücske volt az animében. Szóval írtam egy történetet az ő főszereplésével.
Jó olvasást hozzá! :)

Egyetlen élet hatalmas nagy ajándék lehet sok embernek is. De van, mikor már az földöntúli örököt okoz, ha egy valaki szeret és sosem hagyna el. A kutyák pont ilyen lények. Semmi másra nincs szükségük, csak egy gondoskodó gazdára, aki határtalanul szereti őket. Bár a gazda nem a legjobb kifejezés. A gazda olyan, aki birtokolja az az állatot. Inkább nevezném egy társnak.

Moszkvában, egy szűk kis utcában fájdalmas nyüszítés hallatszott. Majd mégegy, ami végül elhalt. Egy takaros kis ház szobájában nyolc új élett jött a világra. Az anyakutya büszkén nyalogatta szőrös kis kölykeit, amelyek lehunyt szemmel tapogatóztak élelem után. Nemsokára hét kutyus boldogan szopott. A nyolcadik úgy gondolta, elmegy világot látni, botladozva meg is kísérelte, mikor beléptek az ajtón. Hallotta a lépteket, és érzte, ahogy két erős férfikéz megragadta és felemelte. Nem tudott mást tenni, ő is csatlakozott a testvéreihez lakmátozni.

A nyolc kicsike gyorsan felcseperedett. Kinyílt a szemük, begöndörödött a szőrük. Elszakadtak anyjuktől, egyre elevenebbek lettek. Egyik nap kinyílt az ajtó és belépett rajta egy ismeretlen néni. Arcán tüneményes mosoly volt, ahogy fogta hatéves kislánya kezét. Odaléptek a kutyusok gazdájához és váltottak vele pár szót. Majd a kislány leguggolt és érdeklődve nézegette a kutyákat. Pillantása egy kis fehéren akadt, mikor felkiáltott:

- Őt szeretném! - Rámutatott, majd nevetve szaladt hozzá megsimogatni. A kutyus belesimult a kezébe, furcsa bizsergés járta át. Talán az érzés, mikor megtalálod a társadat egy életre. Boldogan csóválni kezdte a farkát. A kislány az ölébe vette, odafordult a nőhöz. Az anyja rámosolygott és váltott pár szót a mellette álló férfivel.
- Van nevük? - hallotta meg a kérdést a lány.
- Nem, még nincs. De biztos vagyok benne, hogy a lehető legszebb neve lesz, ha a gyermeke nevezi el.
A nő és a kislánya boldogan hagyták el a lakást. Az új családtagjukkal együtt.

Így történt másnap is, majd azután és azután. A kis nyolcadik mellől eltűnk a négy fekete és három fehér testvére. Megrázta bozontos világosbarna szőrét, amit az anyjától örökölt, és összegömböjödött az alvóhelyén. Egyedül érezte magát. Nem volt mellette senki. Az érzés átjárta, ürességet érzett, ami egyre jobban felemésztette. Őérte miért nem jött senki? Nyüszített, semmi értelme nem volt, de mégis jól esett neki. Addig sírt, míg el nem nyomta az álom.

Arra ébredt, hogy valaki odalépett mellé. A fülébe suttogott és két kezébe vette. Nem értette, hogy a ház tulajdonosa mit akar vele. A férfi előhúzott egy dobozkát és belehelyezte az állatot. Érezte, ahogy vitte, és egy sötét helyre tette be. Maga az ember is beült valahova elé, majd motorhangot hallott. A kocsi elindult alatta, és ment vele a kutyus is.  Nem tudta, hirtelen hová viszik. Az összes testvére új otthonba került. Az anyja már rég elpusztult, túl öreg volt már. Nem volt senkije. Úgy gondolta, nem is érdekli, hová viszik. Egy kutyának egyedül minden mindegy. Az élet is.

Az autó megállt egy nagy tér előtt. Az ajtaja kinyílt, a kutya tulajdonosa kilépett rajta és kinyitotta a csomagtartót. Kivette a dobozt, benne a kölyökkel, aki mintha elfogadta volna sorsát, mozdulatlanul ült és tekintete lefelé irányult. Akkor sem nézett fel, mikor a férfi letette a tér legszélére egy kis ház sarkába. Kinyitotta a doboz fedelét és úgy hagyta. Felállt és menni készült, de meggondolta magát. Még egyszer leguggolt a kutya mellé és végigsimított göndör bundáján. A kölyöknek megdobbant a szíve. Ez volt az első szeretetteljes gesztus, amit a gazdájától kapott. És úgy tűnik, az utolsó is. A férfinek eszébe jutott valami, belenyúlt a zsebébe, kivett egy cetlit és letette a kutya mellé. Majd felállt, beszállt a kocsiba és elhajtott ki tudja hova. Az állat felnézett a szó hallatán, amit utoljára mondott neki a mostmár volt gazdája.

- Sajnálom.



- Viktor Nikiforov, hogy érezte magát azon a versenyen, amit először nyert meg valaki ilyen fiatalon? - támadta le a fiút egy újabb riporter, amint kilépett a csarnokból.
- Nagyon jól éreztem magam, de elfáradtam. - vette elő álmosolyát és elköszönt a féfitől. Egyedül indult neki Moszkva utcáinak a szállása felé. Mekkora hazug vagyok, gondolta. Folyamatosan hazugságokat vágok oda a legkisebb bűntudat nélkül mindenkinek, akit le akarok rázni. De nincs más választásom. Elvégre, senkit nem érdeklek a rajongók és a riportereken kívül. Akkor hadd higgyék azt, hogy tökéletes vagyok. Ha az igazi énemet senki nem akarja megismerni, a híres énem mindenkinél jobb lesz és mindenki imádni fogja.

Hátravetette hosszú ezüstös haját, tincsei megcsillantak a lemenő nap fényében. Elmélkedés közben egy térre jutott, amely közepén állt, egy szökőkút mellett. Kezével belenyúlt a vízbe és az arcához emelte. A nedvesség felfrissítette. Felpillantott és indult tovább, mikor tekintete megakadt egy aprócska dobozon, ami ide-oda dülöngélt. Kíváncsian közelítette meg, mikor a doboz felborult, és egy kölyökkutya ugrott ki belőle, egyenesen a lába elé. A fiú leguggolt elé és érdeklődve viszgálgatta. A kutyus felnézett rá. Szemében üresség tátongott, egyedüllét, magány. Épp mint Viktoréban. És ez mindkettőjüknek azonnal feltűnt. Tudták, hogy a másik pont olyan, mint ő. És pont azért, mert még sosem találkoztak velük hasonlóval, tekintetük, és ezzel a lelkük összefolyt. Felismerték önmagukat egymásban. Viktor mosolyogva érintette meg a kutya fejét, aki egyenesen belesimult a tenyerébe. A következő pillanatban beleugrott a fiú ölébe, ezzel nevetve vette le a lábáról. A kutyus is vakkantott egyet.

Viktor felemelte újdonsült társát. Úgy érzete, a sors hozta össze őket, hogy pótolják egymás magányát. Mindig is imádta az állatokat, főleg a kutyákat. Sosem tudott egyet sem tartani, nem érzete magát annyira felelősségteljesnek, hogy ne felejtse el mondjuk sétáltatni vagy megetetni. De eldöntötte, hogy őt nem fogja cserbenhagyni. Elhatározta magát, hogy miután örökbe fogadja, sosem hagyják el egymást.

Háttal állt a lemenő napnak, hogy felvegye a dobozt is. A kezébe vette és felemelte, amikor kiesett belőle egy papírdarab. Meglepetten felvette és kihajtotta. Gyengéden simogatta a kutyust, miközben elolvasta a cetli tartalmát.

"Örülök, hogy rátaláltál erre a jószágra, remélem jó gondját viseled. Fajtiszta uszkár, a neve Makkachin. A volt gazdája vagyok, sajnos el kellett utaznom Amerikába, és nem tudtam magammal vinni vagy eladni. Remélem, olyan társak lesztek, akik egy életen át együtt maradnak. Köszönöm, hogy vele vagy."

Egy héttel késébb megjelent egy népszerű újságban egy cikk, miszerint a híres Viktor Nikiforovnak lett egy uszkárja. A tudósítás mellett egy kép volt, ahol a fiú boldogan öleli át az új társát. Arcán őszinte mosollyal.