Egy szadista mindig szadista marad

Üdv! Meghoztam az Egy pozitív ember mindig pozitív marad című Gintama fanfictionnak a folytatását. És hamarosan jön egy helyzetjelentés is. :)
Jó olvasást!

Okita Sogo, a Shinsengumi első osztagának a kapitánya, aki rendkívűl tehetséges kardforgató. Valamint szadista és kegyetlen. Mindenki csak így ismerte. Pletykák keringtek róla, amiket figyelembe se vett. Mindenki hiheti azt, amit akar. Az emberek ostobák. Hogyha egyszer eldöntik valakiről, hogy rossz vagy jó, az úgy is marad. És több nem is érdekli őket. Pedig semmi se fekete vagy fehér. Mindenki szürke, csak más árnyalatban. Valakiben több a sötétség, valakiben nem. És Sogo úgy gondolta, benne sok van. Viszont Kondo-sanban naivan kevés volt. Még sosem találkozott rajta kívül ilyen emberrel. Persze a nővérét kivéve. Ő maga volt a szeretet, amely felszínre hozta Sogo kedvességét is. Sokszor eltöprengett, hogy ő nem valami földre szállt angyal volt-e, aki szeretetet hozott még az ő szívébe is. Az angyalok nem halhatatlanok?

Sosem tekintett vissza a múltba. Mindig a jelennek élt, kivéve, mikor a nővére sírja mellé tette le a rózsát, amelyet minden héten megvett neki. Olyankor szeretett rá gondolni. Sosem beszélt a sírhoz, hülyeségnek tartotta. A nővére nincs ott, nem is hallaná a szavait, amelyet csak a szél fújna el messzire. Úgy gondolta, a szívében él most ő, és tisztában van minden érzésével és gondolatával. Hogy tudja, hogy Sogo úgy gondolja, soha többé nem fog tudni szeretni senkit. A szeretet számára csak egy messzi-messzi dolog, amit sosem értett igazán. De nem is akarta. Mert hiába szeretett valakit, elveszítette.

Mindezért hitték róla azt az emberek, hogy kegyetlen.

Kilépett a Shinsengumi bejáratán. Még hallotta, hogy Kondo-san beszélgetésre invitálja az Al-Parancsnokot, aztán elcsendedültek a hangok. Nem volt célja, hogy hova tart, egyszerűen sétálni akart. Majd ráfogja, hogy járőrözött. Nem figyelte, merre megy, azon töprengett, miről beszélhetnek Kondo-sanék. Talán mégiscsak ott kellett volna maradnia, hátha elkap pár szófoszlányt, amiből megtudhatja a téma mivoltját. Sóhajtott. Bármit is mond neki, biztos hogy könnyelműen teszi.

Megállt és körülnézett. Egy egy emeletes épület mellett találta magát, amelyet egyből felismert. Mégis miért ide jött? Egy táblán ott díszelgett a Yorozuya Gin-chan felirat, amely szintén nem volt számára ismeretlen. Milyen csoda folytán kötött ki itt? Sóhajtott. Semmi oka nem volt bemenni hozzájuk. Nem szokott baráti látogatásokat tenni. Nincsenek is barátai.

- Te meg mit kersel itt? - egy számonkérő ismerős magas hang érkezett pár méterről arrébb. Oda se kellett fordítania a tekintetét, hogy tudja, ki az. Kagura csípőre téve egyik kezét, másikkal esernyőjét tartva épp most ért haza Sadaharuval, a hatalmas űrlény-kutyával. Ránézett és unottan megindult tovább.

- Hé, ne hagyj figyelmen kívül, vagy megetetlek Sadaharuval! - csattant fel.

- Ó, én egy ilyen idegesítő törpének nem szentelek időt. Van elég dolgom. - Amint kimondta, a lány már támadott is. Lendítette a karját, ami elől kitért, de a lábával azonnal támadt, félig megfordulva. Sogo a földre esett, Kagura pedig ráugrott és az ütéseivel halmozta el. Fejét jobbra-balra billegtette, kitérve a lány támadásai elől, alkarjával és öklével pedig blokkolt párat. Elkapta a csuklóját, maga mellé lökve ezzel Kagurát. Fölé emelkedett, kitakarva a másik szeme elől a napot. Hunyorgott és a feje mellé csapta a kezeit a porba. A lány kipirulva nézett fel rá.

- Mássz le rólam! - sikította, majd egy hirtelem mozdulattal Sogo két lába közé térdelt. Fájdalmasan felszisszent, kezét az támadás elszenvedőjéhez. fogta. Kagura lábra ugrott, és győzelemittasan nézett a fiúra.

- Tudom én, hogy mik a férfiak gyenge pontjai! - Kinyújtva a kezét a szenvedő Okitára mutatott. - Ne becsülj le! - Baromság. Sogo sosem becsüli le az ellenfeleit, akikről tudja, hogy erősek. Sosem becsülte le Kagurát, csupán csak látszólag, hogy felidegesítse. Harciasan bámulták egymást, felmérve, hogy hogyan érdemes támadni. Csak úgy vibrált közöttük a levegő. Ezen a ponton csapódott ki a Yorozuya ajtaja, mely mögül egy álmos fej jelent meg. Göndör haja mégkócosabban állt, mint egyébként szokott, tekintete pedig mérgesen meredt a két ellenfélre, akik figyelmüket elszakították egymástól, és inkább ilyedten az imént megjelenő ezüsthajú fejre szentelték.

- Mi ez a hangzavar? Ti ketten, vagy abbahagyjátok a veszekedést, vagy összeházasítalak benneteket! Felébresztettetek a legszebb álmomból, amelyben összefutottam a Hanger×Hanger főszereplőivel, Gannal, Killuóval, Liroióval és Karapicuval! Tudjátok ti, milyen megtiszteltetés volt?! - Sogo elgondolkodott. Ez az ember, Főnök, nagyon furcsa szerzet. Nem tudja eldönteni, sötét van-e több belőle, vagy világosság. Ő nem fekete, nem fehér, de nem is szürke. Mégis milyen színe van neki? Végigmérte alaposan, de nem tudta eldönteni. Ki akarja deríteni. Meg akarja ismerni az új színt, amelyet még sosem látott senkiben.

Ó, Okita-san. - Megjelent egy újabb alak, aki mosolyogva pillantott az említettre a szemüvege mögül. - Nincs kedved bejönni? Van zöld teánk, egy ügyfelünktől kaptuk. - Kifejezéstelenül nézett rá. Miért ne? Régen ivott vízen kívűl mást. De aztán azt gondolta; mi oka lenne leülni velük és iszogatni? Nem igazán kedvelik egymást. Kagura még mindig harciasan bámulta. Gin-san pedig dühösen. Semmi keresnivalója itt. Igazából sehol sincs keresnivalója. Már rég rájött, hogy egyedül van. Nem mutatta soha ki, de ez zavarta. Ő is ember, és az embereknek ha csak egy kicsit is, de szükségük van valakire. Bárkire.

Visszautasította az ajánlatott. Egyikőjük sem értette, miért, csak csendben nézték, ahogy Sogo zsebre tette a kezét és továbbindult. Elhaladva a Yorozuya, majd Kagura mellett. Végül eltűnt a tömegben. A lány lesütötte a szemét és ökölbe szorította a kezét. Belerúgott az utca porába, a fiú felé, aki már jóval messzebb volt ahhoz, hogy eltalálja.

Gin-san és Shinpachi sajnálták Kagurát, de nem tudnak mit tenni. Nem tudnak semmit se mondani. A lány fel se nézve rájuk közölte, hogy vigyázzanak Sadaharura, mert elfelejtett valamit, majd esernyőjét a vállának döntve elindult. Pont arra, amerre Sogo.

- Az az idióta szadista - suttogta.