With you

Sziasztok! Az első hosszabb terjedelmű történetem, szorosan az anime után játszódik. Felhívták rá a figyelmem, hogy Yuuri két u-val írandó, szóval most így is lesz :)
A ficnek lesz második része is. Jó olvasást! :)

Viktor. Az ember, aki mindig rejteget előlem valamit. Akit sosem értettem igazán. Egyik pillanatról a másikra megjelent az onsenünkben, az edzőm lett. Felsegített mikor elestem, mellettem volt, mikor sírtam. Most itt, a barcelonai tengerpaton állva úgy érzem, ez az egy év mintha csak egy hét lett volna. Olyan gyorsan eltelt minden, olyan gyorsan vége lett. Most vajon hogyan tovább? Viktor azt mondta, továbbra is az edzőm lesz, de mégis akkor hogy tervezi folytatni? És mi lesz velem, vagyis velünk...Úgy értem egyszer már megcsókolt, és az kifejezetten...

- Yuuri! - szakítja félbe egy hang a gondolatmenetem. Viktor ragyogó mosollyal az arcán integet felém, Yurio unottan támaszkodik a korláton. Ők ketten segítettek engem egy éve. Futni kezdek feléjük

- Viktor! - kiáltok én is.

- Yuuri! - arcán olyan boldog mosoly jelen meg, amiért bármit megadtam volna hogy lássam. Ezüstös haját játékosan meglegyinti a szellő. A nyakába ugrok, mire boldogan meglepetten átkarol. Talán elvesztettem az eszemet, de érezni akartam az illatát, a testének a melegét.

- Viktor, a reptéren leszek! - böki oda Yurio, én pedig hálásan rámosolygok. Bár nem is köszönt, az azért kedves tőle, hogy hagy minket kettesben beszélgetni. Mert most van erre az utolsó esélyünk, mielőtt szétválunk. Ő visszamegy Szentpétárvárra, én pedig Hasetsuba. Egy kontinens lesz közöttünk úgy egy hónapig. Nem akarom...

- Yuuri, nagyon boldog vagyok! -
Kissé értetlenül mosolygok.

- Miért is?

- Miért ne lennék?

Ezzel nem vitatkozhatok. Miért ne lehetne boldog, hisz visszatér a szülővárosába és a jégre. Végülis csak tőlem válik el.

- Viktor... - kezdem. Mit is mondhatnék? Veled akarok lenni. Te velem akarsz lenni? Melletted akarok lenni. Te mellettem akarsz lenni? Hiányozni fogsz. Én fogok neked hiányozni? Soha nem akarok messze lenni tőled. Te se akarsz soha messze lenni tőlem? Meg akarlak érinteni. Te meg akarsz érinteni? Meg szeretnélek ölelni. Te szeretnél megölelni? Én szeretlek. Te szeretsz? Mégsem mondom ki ezeket a szavakat.

- Én örülök, amiért örülsz. Jó látni így téged. Majd felhívlak, jó? Csak hogy tudjuk, hogy mi van a másikkal. Yakov vajon dühös lesz? De ő a tökéletes edző neked, még ha sokszor mérges is. Remélem hamar fel tudjátok venni a kapcsolatot. És még szerettem volna jó utat kívánni, mielőtt elválunk... -és itt csuklik el a hangom. Mit hadarok én össze-vissza mindent? Le kell nyugodnom. A kis monológom közben nem is néztem Viktorra. Persze, hisz akkor bele se tudtam volna kezdeni. De mégis, milyen arcot vághat most? Lassan felnézek. Pillantásától megborzongok. Huh? Mégis miért néz ilyen megróvóan rám? Mintha öt ugrást rontottam volna el egymás után. Komoly...egyenesen szigorú.

- Te meg mégis miről beszélsz? -  kezdi mély hangon. - Mégis hogy válnánk el? Ha elválunk, nem tudlak kordában tartani, eltunyulnál. Edződként melletted kell lennem.

- De hát Viktor... - elcsitít és mosolyogva a számra teszi a mutatóujját. Érzem ahogy enyhén elpirulok. A zsebébe nyúl és elővesz két repülőjegyet. Mindekettő Szentpétervárra szól.

- A jegyeink.

- A...a jegyeitek?

A homlokára teszi a kezét. - Yuuri, nem. A jegyeink! Az én jegyen és a te jegyed. - Olyan lágyan ejti ki ezeket a szavakat, mint egy vallomást. Hogy az én jegyem, Szentpétervárra? Kikerekedik a szemem, mikor leesik. Nem akar megválni tőlem...és nem is fog.

- Már beszéltem a családoddal és Yakovval is. Nálam fogsz lakni. Megmutatok majd mindent! Jól lesz? - néz reménykedve rám, én pedig akkor ugrok az ölébe. Jobb nem is lehetne! Felnézek rá, és egyszerre jövök zavarba és önt el a boldogság. Közel van, nagyon-nagyon közel, alig öt centi választja el az orrunkat. Szeretettel néz le rám. "Miért ne lehetnék boldog?" ugranak be a szavai. Alaposan meglepett, az aztán biztos. És ahogy így nézünk egymás szemébe, Viktor lehunyja az övéit. Én is becsukom. És Viktor közelebb hajol. Én is felé húzódok. Átkarol, és a szél meglebbenti a sálam. A tenger enyhén hullámzani kezd. Ebben a csodálatos pillanatban érzem meg Viktor ajkát az enyémen. Átjárja a testemet az érzés, és teljesen elveszek a boldogságban. Pár pillanatig tart, majd átfonja ujjait az enyéimen és megragadja a bőröndje fogantyúját.

- Menjünk, Yuuri! - Érzem, ahogy az arcom lángol, lenézek az összekulcsolt kezeinkre, majd fel rá. A tétovázás után megadom magam, így a csomagjainkkal együtt elindulunk a reptér felé.

Nem nézek hátra a Hasetsura emlékeztető tengerpartra. Úgy érzem, most már Viktor mellett vagyok otthon.

Azt hiszem, egyenlőre megválaszolta a kimondatlan kérdéseimet.