Üdv!
Nagyon régen nem posztoltam már ide semmit, és ez rengeteg oknak köszönhető, amelyeket nem szeretnék most kifejteni. A lényeg, hogy most visszatértem egy Shadowhunters (Árnyvadászok) témájú szösszenettel. Valószínűleg sokan láttátok a sorozatot és olvastátok a Végzet ereklyéi könyveket, és remélem a Pokoli szerkezeteket sem hagytátok ki (személy szerint én oda vagyok érte). A fanfiction egy Magnus és Tessa közötti beszélgetést ír le, még Alec felbukkanása előtt. Imádom kettejük barátságát, és ahogy Magnus felkarolta Tessát a halhatatlansága okán. Várható valamikor egy Malec fanfic is, akik egyértelműen a széria legjobb párosa. :)
Jó olvasást!
A boszorkánymester most is a lányt figyelte, ahogy a kanapén félig ülve elbóbiskolt. Kezében még mindig ott volt a verses kötet, amit újra és újra elolvasott. Sokszor kapta rajta őt, hogy késő este megint csak azt a bizonyos könyvet bújja, miközben némán gördülnek le sima arcán a könnyek. Ilyenkor látszott legjobban a lány szemében, mennyire idős is ő. Úgy vélte, az a szempár tele van fájdalommal és boldogsággal, elmeséli, hogy mennyi mindent élt át, és hogy rögtön utána mennyi mindent veszített el. Valahogy csodálta és tisztelte őt, de volt valami, ami nem hagyta nyugodni. Irigy volt. Maga is jóval később jött rá, hogy igazából nem a fiú miatt féltékeny, nem. Csupán a szerelemre magára volt irigy. A lány megtalálta az igaz szerelmet; kétszer is.
Magnus úgy vélte, Tessa nagyon szerencsés.
Persze tudta, milyen szeretni valakit. Ismert minden féle emberi kapcsolatot a Földön, és nem csak ismerte, részese is volt az összesben. Legalábbis úgy gondolta. De elnézve Tessát rájött, hogy ő sosem érzett ilyet senki iránt. Nem szenvedett. Nem sírt. És főleg nem áldozott fel mindent egyvalakiért. Ezért irigyelte a lányt. Magnus ezt az érzést akarta. De vajon lesz egyáltalán valaki, aki képes őt így szeretni?
Sokszor úgy gondolta, nem. Ha több száz éven át sem talált senkit, mennyi esély van rá, hogy egyáltalán létezzen olyan személy, aki elfogadja az összes hibáját, összes sötét foltját a múltjában, aki mindezek ellenére bízik benne és feltétel nélkül szereti őt? Nem, nincs rá esély.
Fogalma sem volt milyen azt mondani, hogy igen, őt szeretem, életem végéig szeretni fogom és azután is, örökké. Sosem fogom kevésbé szeretni, bármi is történjék, bármennyi idő is teljen el. Magnus nem tudta, hogy milyen érzés, mert bár az idő számára végtelen volt, de a szerelem sosem.
Nem akarom a világot! Téged akarlak! Nem létezik olyan, aki ezeket a szavakat mondaná neki.
- Megint elmélkedsz - Tessa álmos hangja szakította félbe gondolatait. Magnus észre sem vette, hogy időközben a lány felkelt, és kócos barna hajával, álmos tekintettel, feltápászkodva vizslatta most őt. - És szerintem megint valami eget rengető marhaságon.
Magnus hezitált egy pillanatig, de aztán úgy döntött, őszinte lesz.
- Arra gondoltam, hogy talán én sosem fogok úgy érezni, mint te - mondta ki egy szuszra, mire szinte önmaga is meglepődött a saját hangja élében rejlő kétségbeeséstől. Tessa némán meredt rá. A boszorkánymesternek nem kellett többet mondania, így is pontosan megértette, miféle érzésről beszél. Nem kellett kimondaniuk Will és Jem nevét, mindkettejük előtt ott lebegett a két fiú szelleme a kimondatlanság árnyában.
- Ezt nem tudhatod - mondta egyszerűen, majd ezzel megoldottnak is tekintette a dolgot. Magnus arca viszont továbbra sem változott. Milyen szomorú legbelül, gondolta Tessa őt nézve. Nevet, viccelődik, varázsol, mégis mikor úgy hiszi, senki nem figyeli, egyszerűen rátelepedik az arcára a hosszú évek okozta szomorúság. Tessa a szemét nézte. Arra gondolt, talán az ő tekintete is ilyenné fog válni pár évszázad múlva.
- Nézd, Magnus. - Felsóhajtott. - Nem tudom, pontosan hány éves is vagy. Nem fogom kiszedni belőled, nem áll szándékomban erőltetni semmit. De akármennyit is éltél már, akármennyi szörnyűségen és boldogságon is mentél át, még közel sincs vége. Én csupán csak szerencsés voltam. Néha úgy érzem, az Angyal maga jutalmazott meg velük. Különös érzés, mivel fogalmam sincs, mivel érdemeltem ki őket. Annyian megérdemelnék ezt. A tiszta szerelem, ami azelőtt csak a mesékben létezett. De végül senkit sem kerül el. Én hamar megkaptam, és hamar el is veszítettem. Te talán későn kapod meg, de akkor majd későn is veszíted el. - Tessa elhallgatott egy pillanatra, majd bizonytalanul folytatta. - Talán ezért, hogy elég időd legyen arra, hogy mindened neki add. Tudom, hogy a glitterek csillogása alatt egy hatalmas szív rejtőzik. Tudod, hogy ki győzött meg erről.
Magnus tudta.
- Minél nagyobb egy szív annál törékenyebb - állapította meg keserűen. Csak magába tette hozzá, hogy minél több idő telik el, ő annál kisebbnek is érzi. És már jó sok idő telt el. Évszázadok. Kíváncsi volt, hogy még egyáltalán jut-e hely benne valakinek. - Próbáltam szeretni. Próbáltam ragaszkodni. Aztán csak megbántam. Nem voltam boldog tőle, nem tudtam sírni se miatta. Azt hiszem ez azt jelenti, hogy feladtam. Miután már négyszáz év múlva se találsz senkit, már a késő is túl késő. Nincs olyan, aki ne adná fel ennyi idő után.
A lány lassan visszafeküdt a kanapéra, a karjára fektette a fejét és lehunyta a szemeit. Orra alatt halvány mosoly lapult, szinte észrevehetetlen.
- Azért majd hívj meg az esküvődre - jelentette ki, mire Magnus elkerekedett szemekkel bámult rá.
- Tessa, tényleg kezdek aggódni a hallásod épsége miatt.
- Jaj, az Angyalra, én meg a logikus gondolkodásod épsége miatt.
A boszorkánymester értetlenül meredt rá, bár megállapította magában, hogy van valami igazság a szavaiban.
- Azt mondtad, próbáltál szeretni. De szeretni nem próbálni kell. Sosem próbáltam szeretni Willt, sem Jemet. Sőt, volt amikor pont az ellenkezőjét kívántam, hogy bár ne éreznék semmit. Ők ketten úgy szerették egymást, mint senki más a Földön. Szó szerint meghaltak volna egymásért. Tudom, hogy így van. Willtől megtanultam, hogy nem lehet a szeretetet irányítani. Akkor sem, ha szándékosan eltaszítod magad körül az embereket. Akkor sem, ha magadra erőlteted az ellenkezőjét, és még akkor sem, ha tényleg el is hiszed azt. Ha elhiszed magadnak, hogy nem szeret senki. Vagy épp te nem szereted azt, akit nem akarsz szeretni. Baromság. Ez nem hit, vagy épp a saját döntésed kérdése. Mert ez csak úgy megtörténik, egyetlen ezredmásodperc alatt. Tudni fogod, hogy mikor jön el ez az aprócska pillanat, még ha évszázadokat is kellett rá várnod, pontosan fogod tudni. Érezni fogod, akkor is ha nem számítottál rá, akkor is ha nem akartad, ha ellenzed, ha ellököd magadtól, ha tiltakozol. Mert ez csak úgy megtörténik.
Tudta, hogy Magnus átgondolja a szavait, anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét. Abban is biztos volt, hogy meg is fogja érteni őket. Abban meg még sokkal biztosabb, hogy igaza van. Igen, találni fogsz valakit, gondolta. És ha nem hívsz meg az esküvődre, sosem bocsájtok meg neked.
- Köszönöm, Tessa - alighogy hallhatóan mondta ki ezeket a szavakat, úgy suttogva, mintha valami ősi titkot osztott volna meg vele. Eközben lassan felállt és az erkély irányába indult. A lány még egyszer utánaszólt, mielőtt visszaaludt volna.
- Egyébként négyszáz év... Az nem semmi. Tudtam, hogy öreg vagy, de hogy ennyire? Mondd csak, milyen hidratálót használsz?
Magnus elnevette magát, majd egy pillanat múlva abba is hagyta, mire ráeszmélt, hogy kikotyogta az életkorát a különös, nem mindennapi boszorkánymester lakótársának. Csettintett egyet az ujjaival, mire kitárult előtte az erkély méretes üvegajtója.
- Csak kerekítettem, Tessa, kerekítettem.
*
Fun fact: a kiemelt mondatok egy idézet a Mennyei tűz városa című kötetből. Alec szavai Magnushoz abban a jelentben, mikor Asmodeus el akarja venni Magnus halhatatlanságát. A cím ezekre a szavakra utal.
